Könyvek
Kapcsolat
Olvasószoba
Akciók
Sitemap
Hírlevél

E-mail
Jelszó
KREATIVITÁS – KULCS A SIKERHEZ

Klein Balázs – Klein Sándor

A kreativitás a huszonegyedik század kihívása

A kreativitás jelentőségének felismerése
John Kao „Ötletgyár” című könyvének bevezetésében azt írja, hogy amikor a 80-as évek elején a Harvard Business School-on be akarta vezetni a kreativitást, mint tantárgyat, kinevették a kollegái. Ma a vezetők számára a saját kreativitásuk és még inkább a kreativitás feltételeinek biztosítása élet-halál kérdése: a kreativitás a jövő vezetői számára „kötelező tantárgy”.
Azt szoktuk mondani, hogy a kreativitásvizsgálatok az 50-es években kezdődtek, a 60-as években érték el csúcspontjukat, és többé-kevésbé azonos intenzitással folynak mind a mai napig. Mint minden ilyesfajta állítás, ez is csak nagyjából igaz. Ha a „történelmi érdekességektől” el is tekintünk, a 20-as, 30-as évek német pszichológiai irodalmában az „alkotóképességgel”, a „produktív gondolkodással”, a „zseniális emberekkel” kapcsolatos szinte minden, ma is érdeklődésre számot tartó kérdés megtalálható. A téma azonban még a pszichológián belül is valahol a periférián helyezkedett el, általános érdeklődést ezek az írások nem keltettek.
Ezzel szemben, amikor Guilford 1950-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság évi kongresszusán tartott – időközben klasszikussá vált – beszédében egyoldalúsággal vádolta meg az akkoriban általánosan elfogadott intelligenciafogalmat és a széles körben elterjedt intelligenciavizsgálatokat, ez rendkívüli érdeklődést váltott ki.
Guilford arra a tapasztalatra mutatott rá, hogy az alkotó emberek sok olyan mentális képességgel rendelkeznek, melyeket a hagyományos intelligenciatesztek nem tudnak mérni, pedig jelentőségük kétségtelen. Hangsúlyozta, hogy a rendkívül gyors ipari-tudományos fejlődés követelményeinek csak úgy lehet eleget tenni, ha az ember értelmi képességeinek teljességét – tehát az alkotáshoz szükséges képességeket is – idejekorán felismerjük, elismerjük és fejlesztjük.
És ezen a ponton a pszichológiai kutatások eredményei találkoztak a társadalom igényeivel: a kreativitásdivat lángját pszichológusok gyújtották meg, de a tüzet a gazdasági élet vezetői, reklámszakemberek, kutatóintézeti munkatársak, oktatásai szakemberek terjesztették.
A divat fennmaradásához nagymértékben hozzájárult az első szputnyik fellövésének sokkszerű hatása az „egyszerű amerikai állampolgárra” éppúgy, mint az Egyesült Államok vezető köreire. Az amerikaiak az oktatási rendszert – s ezen belül is elsősorban a természettudományok oktatását - okolták lemaradásukért. Általánossá vált a nézet, hogy mindez csak azért következhetett be, mert az amerikai iskolákban nincs igazán helyük az alkotó személyiségeknek, s a változtatás fontos eszköze, ha a hagyományos iskola memóriára és verbalizálásra épülő módszereivel legalábbis azonos hangsúlyt kap a képzelet, a kreativitás.

A kreativitás definíciója

Hétköznapi értelemben alkotó ember az, aki alkotásokat hoz létre. Hogy mit tekintünk alkotásnak, ehhez bizonyos támpontot nyújthatnak a szabadalmaztatás követelményei. A találmányok szabadalmáról szóló törvény szerint „szabadalmaztatható találmány minden új, haladást jelentő, műszaki jellegű megoldás, ami a gyakorlatban alkalmazható.”
Ha a „műszaki jellegtől” most eltekintünk, akkor ez a megfogalmazás 3 fontos feltételt tartalmaz. Ezek:

  • az újdonság („új a megoldás akkor, ha eddig nem jutott olyan nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthatta”),
  • a gyakorlati alkalmazhatóság („a gyakorlatban alkalmazható a megoldás, ha azonos eredménnyel ismételten megvalósítható”) és
  • a haladás (fejlődés) („a technika adott állásához képest haladást jelent a megoldás, ha ennek révén egy még ki nem elégített szükséglet elégíthető ki, vagy valamilyen szükséglet az eddiginél előnyösebben elégíthető ki”).

Kissé szabadon értelmezve ezeket a feltételeket, mindez azt jelenti, hogy a kreatív embernek:

  • eredeti gondolatai (képzetei stb.) vannak,
  • melyeket képes mások számára közvetíthető formában megvalósítani,
  • s ezeket a produktumokat bizonyos mértékig elterjeszteni, hogy ily módon hozzájáruljon az emberek (széles értelemben vett) jólétéhez.

Az alkotás folyamata

Az alkotás létrejöhet szigorúan logikus lépések sorozata útján is. A széles körű és mély tárgyismeret, a gondolkodás gyakorlottsága és fegyelmezettsége, a logika szabályainak ismerete és rutinszerű alkalmazása sok esetben a siker kulcsát jelentik. Mégis, a legtisztább logika is gyakran zsákutcába vezet. Hiába törjük a fejünket, nem jut eszünkbe a megoldás.
Azután néha, amikor nem is gondolunk a feladatra – uszodában vagyunk vagy egy zsúfolt autóbuszon –, hirtelen, mint valami szikra, kipattan a keresett ötlet.
Egy bizonyos Brown úr állítólag a Tweed folyó hídjának tervezésével vesződve egy nyári napon kiment a kertbe, hogy felfrissüljön. Felpillantott az égre, és az ágakon kifeszülő ökörnyálak árnyában villanásszerűen meglátta (felfedezte) az újszerű hídtípust, a függőhidat.
De – még messzebbre visszanyúlva – hasonló dolog történt Archimédésszel, aki a kádban ülve fejtette meg, hogyan állapítható meg a szirakuzai király koronájában lévő arany és ezüst mennyisége, és meztelenül rohant ki az utcára „heuréka!” kiáltással.
Mi történhetett ezekben az esetekben? Talán közelebb jutunk a válaszhoz, ha áttekintjük az eredeti, újszerű gondolatok létrejöttének lépcsőfokait:

  1. Előkészítés
    Noha egy-egy ötlet látszólag minden előkészület nélkül születik, valójában többnyire kimutatható, hogy a váratlan felfedezéseket nagyon is alapos előkészítés előzte meg.
    Einstein 1905-ben öt hét alatt írta meg híressé vált dolgozatát a speciális relativitáselméletről, miközben „III. osztályú műszaki szakértőként” a svájci szabadalmi hivatalban dolgozott. Előzőleg azonban már tíz éve (16 éves korától kezdve) foglalkozott a fizika alapvető problémáival, köztük a fény sebességével.
    Az előkészítés szakasza cseppet sem romantikus, és számos veszélyt rejt magában. A túlzott előkészítés sok vállalkozójelöltnél sohasem fejeződik be: a mindenre felkészülés igénye kiöli belőlük a vállalkozáshoz szükséges eredetiséget, a részletek jelentősége eltéríti őket a tevékenység fő irányától. Az elégtelen előkészítés ugyancsak sok vállalkozás kudarcának oka.
    Tudomásul kell venni, hogy bár a sok munka nem garantálja a sikeres alkotásokat, munka nélkül a kreativitást igénylő feladatokban is alig van remény a sikerre.
  2. Lappangás
    A lappangás során a tudatosan megszerzett ismeretek részben nem tudatosan átstrukturálódnak. Az elemek különféle kapcsolatainak, kombinációinak gondolati kipróbálása a legnehezebb periódusa az alkotásnak. A kreatív személyt ebben a szakaszban teljesen lefoglalják elképzelései, gondolatai, olyannyira, hogy gyakran a legelemibb hétköznapi tevékenységekről is elfeledkezik. Minthogy többnyire a bizonytalanság gyötri, a kreatív vezető ilyenkor igen terhessé válhat a környezete számára.
  3. Megvilágosulás
    Az alkotás „legmisztikusabb” pontja az ötlet felvillanása. Sok tudós leírása szerint a megoldás álmukban jelentkezett. Descartes azt állította, hogy „megálmodta” az analitikus geometriát. Kekule álmában fedezte fel a benzolgyűrűt, Hilprecht álmában fejtett meg egy babiloni feliratot.
    Talán kevésbé drámainak tűnik azoknak a tudósoknak a leírása, akik számára éber állapotban, de ugyancsak váratlanul jelent meg a várva-várt ötlet.
    Poincaré például leírja, hogyan jutott eszébe egy nehéz matematikai probléma megoldása, amint éppen fellépett egy buszra. Nem egy vezetőtől hallottam „fantasztikus” történetet arról, ahogy „kipattant” a fejéből egy új projektet elindító ötlet.
  4. Igazolás, megvalósítás
    Bárhogyan jut is az alkotó a megoldáshoz, a többi ember számára meggyőzően be kell bizonyítania igazát. Poincaré hazament és leírta a tétel levezetését. Einstein végül is néhány alaptételből kiinduló formális elméletként közölte tételét.
    Az üzletembernek meg kell tanulnia, hogy a partnerek, munkatársak, kliensek számára érthető módon közvetítse azt, amire rájött. A vezetőnek meg kell tapasztalnia, hogy az ötlettől hosszú, fáradságos út vezet a megvalósításig.

A kreatív ember

Arra a kérdésre, hogy mitől lesz valaki kreatívabb mint a többiek, a legkézenfekvőbb válasz az lehetne, hogy „jó alkotóképességgel rendelkezik”. Az „alkotóképesség”-beli különbségek azonban nem tudják kielégítően megmagyarázni az egyes kreatív teljesítmények között  megmutatkozó különbségeket, hiszen az emberek között képességeik (reakcióidő, látásélesség, intelligencia stb.) tekintetében sokkal kisebb különbségeket találunk, mint kreativitásuk tekintetében. (A zsenik - Einstein, Mozart, Picasso stb. - alkotásaiban megnyilvánuló kreativitás és a „közönséges földi halandók” kreatív produktumaiban tükröződő kreativitás közötti óriási különbség miatt sokáig úgy tartották, hogy az „alkotóképesség” csak a „kiválasztott kevesek” sajátossága.)
Amikor kreatív embereket keresünk egy szervezetbe, akkor elsősorban két dologra kell figyelemmel lennünk: a jelöltek gondolkodásmódjára és személyiségére.

1. A kreatív emberek gondolkodásmódja
Már említettük, hogy a kreativitásdivat az intelligencia mindenhatóságába vetett hit megingatása árán keletkezett. Több felmérés igazolta, hogy egy bizonyos szint – építészeknél például IQ = 120 – fölött az intelligencia mértéke már nem befolyásolja lényegesen az alkotások létrejöttét. Feltételezhető volt, hogy az intelligencia mellett létezik egy másik kognitív tényező, a „kreativitás”, amely felelős az azonos intelligenciájú emberek alkotásaiban megmutatkozó rendkívüli különbségekért.
A kreativitásmozgalom elindítója, Guilford nem ezt az utat választotta, hanem az intelligencia fogalmát igyekezett gazdagítani.
Elgondolása szerint az intelligencia négy féle elemből épül fel, úgymint :

  • a megismerő-képesség (a megértés és az  emlékezés)
  • a divergens gondolkodási képesség (mely lehetővé teszik, hogy gondolataink különböző irányokba kalandozzanak, változatos megoldásokat keressenek, „próba-szerencse” alapon),
  • a konvergens gondolkodási képesség (mely biztos módszert kínál arra, hogy a rendelkezésünkre álló információinkból megtaláljuk a helyes választ) és az
  • értékelési képesség (mely lehetővé teszi, hogy ismereteinket és hipotéziseinket ellenőrizzük és azok között választva döntéseket hozzunk).

Nyilvánvalónak tűnik, hogy az alkotáshoz mindezekre a képességekre szükség van – kis jóindulattal ezek a képességek párhuzamba állíthatók az alkotás folyamatának már korábban említett négy szakaszával:
Előkészítésà Lappangásà Megvilágosulásà Igazolás (megvalósítás).
Ezek közül azonban elsősorban a divergens gondolkodási képességek képezik a kreatív gondolkodás alapját. A konvergens és divergens gondolkodáshoz hasonló a vertikális és a laterális gondolkodás megkülönböztetése is, melyeket a következő módon hasonlíthatunk össze:

  • A vertikális gondolkodás lépésről-lépésre halad (mint ahogy a téglákból falat építünk, vagy egy meglévő lyukat tovább mélyítünk); a laterális gondolkodás ugrásszerűen éri el az eredményt.
  • A vertikális gondolkodás szelektív: elválasztja a helyeset a helytelentől, hogy megtalálja a felmerült kérdésre a megnyugtató választ; a laterális gondolkodás alternatívák után kutat, egyik fogalomról, szemléletmódról a másikra vált át, nem a legjobb, hanem egyre jobb megoldások reményében.
  • A vertikális gondolkodás bizonyít, válaszokat ad; a laterális gondolkodás új és új kérdéseket tár fel.
  • A vertikális gondolkodás igyekszik a gondolkodás tárgyához szorosan kapcsolódó témakörben maradni; a laterális gondolkodás örömmel fogadja a véletlen jelenségeket; számára semmi sem lehet irreleváns, mert a látszólag „idegen” jelenségek mindig a kitaposott útról való letérés lehetőségét hordozzák magukban.
  • A vertikális gondolkodás zárt eljárás: megfelelő alkalmazásával mindig elérhető legalábbis valamiféle minimális eredmény; a laterális gondolkodás nyílt folyamat: használata megnöveli a rendkívüli eredmények valószínűségét, de a minimális eredményt sem garantálja.

A mindennapi gyakorlatban a gondolkodásra szánt idő többségét minden valószínűség szerint vertikális gondolkodással kell töltenünk, ám ugyanakkor az is valószínűnek tűnik, hogy a gondolkodás egészének eredményessége nagymértékben függ attól, hogy a maradék néhány százalékot képesek vagyunk-e laterális gondolkodással kitölteni.
A laterális, divergens gondolkodási képesség legfőbb összetevői:

  • a fluencia (az a könnyedség, mellyel a tárolt információkat szükség esetén fel tudjuk használni, a gyakorlatban az eredeti ötletek menyiségét szokták érteni ez alatt),
  • a flexibilitás (a gondolkodás hajlékonysága, a gondolkodásnak a konvencióktól mentes átstrukturálására való képesség),
  • az originalitás (a gondolkodás szokatlansága, eredetisége) és
  • az elaboráció (a kidolgozás, kiegészítés képessége).

Többnyire ezeket a tényezőket vizsgálják a pszichológusok a kreativitás-tesztekkel (lásd a teszt-illusztrációnkat.)

2. A kreatív ember személyisége

Carl Rogers – a személyközpontú pszichológia megteremtője - szerint az alkotó folyamat eredményességének három belső feltétele van:

  • a tapasztalat iránti nyitottság (engedjük, hogy a valóság torzulás nélkül jusson el hozzánk, ne a bennünk kialakult előítéletek skatulyáiba próbáljuk gyömöszölni a külvilág jelenségeit),
  • az értékek belső központja (anélkül, hogy a külvilág értékelését semmibe venné, az alkotó érzi, hogy azonosul önmagával egy olyan cselekvésben, amely aktualizálja képességeit), és
  • a játékosság.

Noha ezekbe a tulajdonságokba sokféle rendszert „bele lehet látni”, a kreatívok és nem kreatívok közötti különbség igazán logikus, világos magyarázatát nem tudjuk megadni; a „kreatív személyiségeket” gyakran paradox módon, egymásnak ellentmondó tulajdonságokkal tudunk csak jellemezni. (Egyesek szerint a kreatív személyiség lényege éppen az, hogy már önmagában ellentétes személyiségjegyeket hordoz.)
Nézzünk meg néhányat ezek közül a tulajdonságok közül:

  • Nonkonformitás
    Az irodalomban sok helyütt említik, hogy a kreatív emberek kevésbé konvencionálisak a nem kreatívoknál, több rizikót vállalnak, színesebb, érdekesebb egyéniségek, legalábbis, ha nem csupán a felszínt tekintjük. Ugyanakkor a kreatív emberek a kreatív tevékenységük szempontjából nem központi fontosságú területeken (beleértve az öltözködést és a társasági viselkedést) gyakran meglehetősen konvencionálisak.
  • Introverzió
    Az irodalom általában a kreatív embereket nem agreszszívnek, visszavonultnak, a nem kreatívoknál introvertáltabbaknak írja le. Sokszor beszámolnak arról, hogy a vizsgált kreatív emberek konfliktusba kerültek a külvilággal, és ezért mintegy visszavonultak az érzelmeik és képzeletük belső világába. Vannak azonban ellenkező adatok is, melyek szerint a kreatívak extrovertáltabbak a nem kreatívoknál.
  • Önbecsülés
    Ezzel kapcsolatban is sok ellentmondással találkozhatunk az irodalomban. Egyesek szerint az önbecsülés jelentősége a kreatív tevékenységben szinte magától értetődő, hiszen ha az, aki valamilyen jobb megoldást vagy egy alternatív elméletet keres, nem bízik a saját erejében, akkor nincs semmi alapja ahhoz, hogy a jelentős, értékes újítást megkülönböztesse attól, ami csupán különböző, és a kreatív folyamat lényeges eleme az a meggyőződés, hogy az ember legjobban saját ítélőképességében bízhat.
  • Szociális-antiszociális magatartás
    Elég elterjedt az a nézet, hogy a kreatív emberek között több az antiszociális. Ez bizonyos mértékig onnan ered, hogy a kreatív emberek szinte kényszert éreznek arra, hogy a rendből káoszt teremtsenek. Alapjában véve ez az új iránti vágyukból ered: keresik az ismeretlent, ami a rejtett, nehezen megoldható problémák, feladatok hátterében húzódik meg. Az ilyen feladatok megoldásához az építés előtt általában rombolni kell, s e közben a kreatív személyiség természetesen agresszívnak tűnhet. Többnyire azonban mindössze a hagyományos, mások által kritikátlanul átvett megoldások hibáinak észrevétele idézi elő „arrogáns” fellépésüket.
    Bizonyos mértékig ide tartozik a kreativitás és a bűnözés kapcsolata is. Rogers is érezte a „jó” és „rossz” kreativitás közötti megkülönböztetés nehézségeit (épp oly ötletességre van szükség egy agyafúrt kínzóeszköz kitalálásához, mint egy fájdalmat enyhítő módszer felfedezéséhez), de úgy vélte, hogy az igazán kreatív teljesítmények létrejöttéhez arra van szükség, hogy az egyén teljesen nyitott legyen a tapasztalatok iránt; márpedig, ha ez a feltétel teljesül, akkor kreativitása lényegében konstruktív jellegű lesz.
    Más vizsgálatok is azt mutatják, hogy a bűnözés egy része azzal magyarázható, hogy a bűnözők döntéseik során nem voltak képesek elég sok alternatívát figyelembe venni, s így pusztán lemásoltak bizonyos antiszociális viselkedésformákat. Vagyis az ilyen személy bűnözése lényegében a kreativitásra való képtelenségének manifesztációja.
  • Frusztráció-tolerancia
    Ahhoz, hogy az alkotó intenzíven dolgozni tudjon, képesnek kell lennie a kudarcok elviselésére. Íróként arra, hogy néha hónapokig az ötlettelenség sivár állapotában legyen, tudósként arra, hogy ismét zsákutcába jutott a kutatás, politikusként arra, hogy egy jónak gondolt akció visszájára sült el. Azok az emberek, akik ilyenkor csak a „sebeiket nyalogatják”, rezignálódnak, vagy elkábítják magukat és nem képesek alkotó erejüket a kudarcok után újra mozgósítani, hosszabb távon nem számíthatnak sikerekre.
  • Ambiguitástolerancia
    Az ambiguitástolerancia szó szerint a „kétértelműség elviselését” jelenti, valójában azonban ennél többről van szó. Azt a képességet jelöljük ezzel a szóval, ami lehetővé teszi a két- vagy többértelmű, problematikus, áttekinthetetlen helyzetekben az eredményes viselkedést. A legtöbb ember az ilyen helyzetek megoldhatatlanságából adódó feszültséget csak rövid távon viseli el, és így lemond a probléma megoldásáról. A kreatív ember ezzel szemben szükség esetén a helyzet megoldhatatlanságát sokáig képes elviselni anélkül, hogy feladná a megoldásra irányuló intenzív erőfeszítéseket. Az ambiguitástolerancia ily módon szorosan összefügg a kreatív ember egy másik tulajdonságával, a kitartással.

    A nehéz helyzetekben lehetséges kétféle viselkedést jól érzékelteti az a történet, amelyik két békáról szól, akik egy este beugrottak az udvaron kint felejtett tejesvödörbe. Először is kiadósan ittak a szokatlan, de jóízű folyadékból. Amikor elteltek vele, megpróbáltak kiugrani az edényből. A megszabadító ugrás azonban nem sikerült sehogysem. Sokáig küszködtek, majd végül az egyik béka feladta – és megfulladt. A másik minden erejével folytatta a küzdelmet egész éjszaka. Amikor a nap első sugarai besütöttek az udvarra, a béka egy vajtömbön ült. Megmenekült, mert most már volt egy olyan alap, ahonnan elugorhatott.

    A fenti történethez hasonlóan a megoldás gyakran váratlan, előre nem látható. Hogy eljussunk hozzá, képesnek kell lennünk arra, hogy a bizonytalanság libikókájában is dolgozni tudjunk. Aki idő előtt választ megoldást, az kiküszöböli ugyan a feszültségeket, de gyakran a jobb és kiérleltebb megoldások kárára.
    Minthogy az emberek ambiguitástoleranciája általában meglehetősen kicsi, így nem csodálható, hogy a kreativitás fejlesztésére irányuló számos módszer éppen e képesség begyakorlását tűzte ki elsőrendű célul.
  • Humor
    Sokan kimutatták már, hogy a kreativitásnak és a humornak számos érintkezési pontja van: a humorérzék a kreativitás feltétele, és a humor a kreativitás egyik fajtája. A konvencionális gondolkodás a kongruencián, a világos definíciókon és a „hasonló”, „összetartozó” fogalmak „egy kalapba helyezésén” alapul. A kreatív, intuitív gondolkodás ezzel szemben az inkongruencián, az ambiguitáson, a látszólag össze nem férő dolgok összekapcsolásán, két vagy több „fogalmi keret” átfedésén alapul. Bár nem minden inkongruencia nevetséges, a humorban azonban bizonyos mértékig mindig jelen van némi inkongurencia. A kreativitás tesztekben magas pontszámot elért személyek éppen az inkongruens szituációk humorát kedvelik leginkább.

Az alkotások létrejöttéhez, a szervezeti újítások (az innovációk) megvalósításához fejlett személyiségre épp úgy szükség van, mint eredeti gondolkodásra.

A gondolkodás fejlesztése

Még nem is olyan régen általános volt a vélekedés, hogy a kreativitás adottság – vagy örököltük a szüleinktól vagy sem, nincs mit tenni ezzel. Az utóbbi évtizedek „jó híre”, hogy – bizonyos korlátok között – az alkotóképesség igenis fejleszthető. Helyhiány miatt itt nem foglalkozunk az ugyancsak ígéretes személyiségfejlesztő tréningekkel, csupán a gondolkodásfejlesztő módszerekre hívjuk fel a figyelmet.

Az alkotó gondolkodás fejlesztése során a következő négy alapelvet érdemes figyelembe venni:

  1. A gondolkodást irányító domináns eszmék felismerése
    A régi, bevált és látszólag ma is hasznos eszméknek az új gondolatok létrejöttét akadályozó hatását többnyire alábecsülik. Éppen úgy, ahogy egy jó karikaturista által kialakított képtől nehéz elszakadni, a gyakorlat, a neveltetés, a megszokás által belénk rögződött értékektől, kapcsolatrendszerektől is rendkívül nehéz megszabadulni. (Azok a szekták, amelyek a világ végét várva időnként felvonulnak egy-egy hegycsúcsra, másnap nem a hitükben megingatva, hanem a Mindenható gondviselését csodálva vonulnak le és a – néha igen erős logikai képességet mutató – paranoiások kényszerképzetté erősödött domináns eszméit minden, ami történik, csupán megerősíti.)
    A domináns eszmék azonban általában nem ennyire nyilvánvalók. El vannak rejtve az egyén és a szervezet életének mindennapjaiban. Éppen ezért a domináns eszmék befolyásától való függetlenedés egyik leghasznosabb eszköze az, ha szándékosan törekszünk tudatossá tételükre, meghatározásukra, leírásukra.
    Hogy a képzett gazdasági szakembereket – vagy éppen a „tőzsdegurukat” – mennyire el tudják vakítani a saját elméleteikből fakadó domináns eszmék (s ennek következtében mekkora vagyonok válhatnak köddé), erre André Kostolany „Tőzsdepszichológia” című könyvében számos példa található. Az elméletekben való vak hit értelmetlenségét azonban talán legszellemesebben az ismert történettel illusztrálhatjuk a tanulóról, akinek az „elmélete” szerint a tücsök a lábával hall. A tanuló azzal kezdte elmélete „igazát” demonstráló kísérletét, hogy a tücsköt az asztal közepére rakta, majd rákiáltott: „Ugorj!”. A tücsök ugrott. Ezután levágta a tücsök lábait, majd újra rákiáltott: „Ugorj”. De a tücsök ezúttal nem ugrott. „Láthatjátok – mondta a tanuló nem kis büszkeséggel –, ha levágjuk a tücsök lábait, teljesen megsüketül.”
    A domináns eszmétől megvakított „vertikális gondolkodó” legjobb karikatúrája azonban talán az az ember, aki belefáradva a macskája ki- és beeresztgetésébe, lyukat vágott a macska számára az ajtóba. Amikor azután a macskának kis cicája született, még egy kisebb lyukat vágott a másik mellé.
    A domináns eszmétől való megszabadulás másik technikája abból áll, hogy felismerése után fokozatosan eltorzítjuk, részben vagy egészben az extrémitásig túlozzuk, míg végül is elveszti azonosságát, és összeomlik.
  2. A dolgok különböző szempontból történő szemlélete
    Ha a domináns eszmétől sikerült elszakadnunk, a szemléletmód változtatása némi gyakorlat után már nem is olyan nehéz.
    Néha egészen kis változtatásnak is döntő hatása lehet. Edward Jenner minden idők egyik legnagyobb orvosi felfedezésére, a himlő elleni védekezésre úgy jött rá, hogy a figyelmét arról a kérdésről, hogy „miért kapják meg az emberek a himlőt?” átirányította arra, hogy „miért nem kapják meg a himlőt a fejőlányok?”
    Az egyik Sherlock Holmes történetben Dr. Watson azt mondja egy helyütt, hogy egy bizonyos kutyának nem lehet jelentősége az „esettel” kapcsolatban, minthogy úgy tűnik, nem csinált semmit. Sherlock Holmes viszont éppen ellenkezőleg gondolkodott, azaz rendkívüli jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy a kutya nem csinált semmit – hiszen a kutyák „mindig szoktak csinálni valamit” –, és ezen az alapon fejtette meg az „esetet”.
    A problémák megoldása is gyakran egyszerűbb, ha sikerül nézőpontot váltanunk.
    A problémamegoldáshoz szükséges szempontváltozások elősegítésére számos egyszerű technikát dolgoztak ki: a fogalmak jelentésének mesterséges megváltoztatása, szavak helyett bizonyos vizuális szimbólumok bevezetése, a fogalmak és a probléma részekre bontása és a részek szokatlan egységgé szintetizálása stb. Mindezek a szempontok bármilyen nyilvánvalók is, a figyelmünk mégis többnyire csupán az egyik vagy másik szempontra irányul. A figyelem irányának szándékos váltogatásával elkerülhető az egyoldalúságból eredő helytelen problémamegoldás mindig fennálló veszélye.
  3. A vertikális gondolkodás merev ellenőrzésétől való megszabadulás
    A vertikális gondolkodás bizonyos tulajdonságai kifejezetten gátolják az új ötletek kialakulását. Így például a vertikális gondolkodás minden lépésének helyesnek kell lennie – ez a logika lényege. A laterális gondolkodásnál azonban csak a végeredmény számít.
    Amikor Marconi 1901-ben drótnélküli távírójával rádiókapcsolatot létesített az Atlanti-óceánon keresztül, figyelmen kívül hagyta a szakértők egyöntetű véleményét, hogy lehetetlen feladatra vállalkozott. A rádióhullámok – mondták a szakértők – egyenes vonalban terjednek, nem követik a föld görbületét. Logikailag nekik volt igazuk. Sem Marconi, sem a szakértők nem tudhatták azonban, hogy az ionoszférában van egy olyan réteg, amely visszaveri a rádióhullámokat.
    Marconi esetében a logikus gondolkodás az ismert tényeket tekintve helyes volt, mégsem volt elégséges az eredményhez. A logikus gondolkodás egy-egy lépése azonban gyakran helytelen, és természetszerűleg ez is rossz eredményhez vezethet.
    Sokan kiszámították, hogy a levegőnél is nehezebb gépek nem képesek repülni. Az amerikai kongresszus abban az évben szavazta meg a törvényt, amely megtiltotta, hogy a hadsereg további pénzt vesztegessen repülőgépek kipróbálására, amikor a Wright-fivérek először szálltak fel gépükkel.
    Talán nem árt itt is hangsúlyozni: nem a logikus gondolkodás ellen szólunk. Nem lenne praktikus minden „őrült ötletet” kipróbálni. Néha azonban – különösen, ha ez viszonylag kis erőfeszítéssel megtehető – hasznos lehet szándékosan a logika kikapcsolásával törekedni a cél felé: ahelyett, hogy gyorsan elvetnénk a logikailag abszurdnak tunő ötletet, elfogadni azt, megkeresni, mivel lehetne mégis indokolni, milyen következményekkel járna a megvalósulása. (Sok hazai vállalkozó sohasem vágott volna bele ma már sikeres vállalkozásába, ha előzőleg nem lett volna képes erre a „logikai rövidzárlat”-ra.)
    A logikus gondolkodás másik fontos sajátossága, hogy jól kijelölt úton halad, megfelelő korlátok között mozog. Ezek az utak és korlátok azonban igen gyakran csupán az ember (vagy általában az emberek) fejében léteznek.
    E tétel klasszikus példája Kolumbus története a tojással. Amikor a barátai azzal „húzták”, hogy Amerika felfedezése nem volt valami nehéz dolog, Kolumbus azt a feladatot adta nekik, hogy állítsanak meg egy tojást az egyik végén. Amikor hosszas próbálgatás után egyiknek sem sikerült, Kolumbus odaütötte az asztalhoz a tojást, amely így természetesen könynyedén megállt. Kolumbus barátai úgy érezték, be vannak csapva: a „tojás probléma” megoldásának egyik feltétele az volt, hogy a tojásnak épen kell maradnia.
    Ez az „érzés” akadályozta meg őket az egyszerű megoldás megtalálásában, éppúgy, mint ahogy Kolumbus kortársait visszatartotta a messzi nyugatra hajózástól az a hit, hogy nem lehet olyan távolra eljutni.
    A képzelt határok túllépése mellett néha szükség van a határok megváltozatására.

    Karinthy Frigyes „Caesar és Abu Kair” című novellájában a fiatal Caesar a tengeren kalózok fogja lesz. Ben Jusszuf, a kapitány, aki szenvedélyes sakkjátékos volt, egy játszma sakkra szólította fel Caesart, oly feltétellel, hogy ha Caesar megnyeri a játszmát, visszaadja neki szabadságát: ha azonban elveszti, a legnagyobb árboc legfelsőbb keresztfájára kötteti fel”.
    „Ben Jusszuf, aki kardját maga mellé tette az asztalra, már az első lépéseknél látta, amit különben mindjárt sejtett, hogy egészen gyakorlatlan és kezdő játékossal van dolga, aki sokszor még a legelemibb feltételeket is összezavarja, úgy hogy néhányszor figyelmeztetnie kellett a helyes lépésre. De Caesar nyugodtan és fölényesen játszott tovább, mit sem törődve azzal, hogy egyik figuráját a másik után veszti el, csak arra ügyelve, hogy királyát védett és jó fedezékbe helyezze”.
    „…Caesar királya körül egyre szűkült a gyűrű, egyik sakk! követte a másikat, s egyszerre felállt Jusszuf, húzott egyet, s így szólt: Sakk-matt! Elvesztetted a játszmát!
    Caesar, aki fütyörészve huzigálta szorongatott királyát, nyugodtan nézett fel rá.
    – Miért? – kérdezte és vállat vont.
    – Miért? – hüledezett Ben Jusszuf. – Hát nézd meg a táblát. A királyod nem mehet sehová; ha ide megy, leüti a ló, ha ide megy, leüti a futó, ide nem mehet, mert itt a saját futód áll, és más helye nincs a táblán.
    – A táblán nincs – mondta nyugodtan Caesar – de itt van, a táblán kívül. Ezzel nyugodtan felemelte királyát, s leállítván a tábláról, maga mellé állította az asztal szélére.
    – Folytasd, Ben Jusszuf!
    – Te szerencsétlen – kiáltotta Ben Jusszuf magánkívül – azt nem lépheti a király.
    – Látod, hogy lépheti.
    – De nem a sakkszabályok szerint! – ordította magánkívül Ben Jusszuf.
    – De ezentúl ezek lesznek a sakkszabályok, el fogom rendelni! – kiáltotta most már Caesar is, felugrott, felkapta az asztalon heverő kardot, s levágta Ben Jusszufot.
    A megrémült legénység behódolt Caesarnak, aki mint a hajó új kapitánya, partra vitte a hajót, és rakományát eladta a normann kereskedőknek.”

    E szélsőséges példa után talán nem árt emlékeztetni arra, hogy a demokráciában megnövekedett szabadságnak is megvannak a természetes korlátai. De a határok túlzott tisztelete káros lehet az új termékek tervezésétől a marketing területén át a vállalkozások vezetéséig.
  4. A véletlen felhasználása az alkotáshoz
    Talán szükségtelen hangsúlyoznunk, hogy a véletlen és a törvényszerűség nem egymást kizáró fogalmak: a véletlennek is megvannak a maga törvényszerűségei, melyek ismerete a gyakorlat számos területén igen jelentős.
    Az alkotó gondolkodásban a véletlen felhasználása olyan rulettjátékhoz hasonlítható, amelyben csak nyerhetünk. „Csupán” fel kell ismernünk, hogy „nyerő helyzetben” vagyunk:
    • A rádióhullámokat Hertz úgy fedezte fel, hogy észrevette: apró szikrák pattannak ki a kísérleti szoba egyik berendezéséből. Röntgen a katódsugarakat vizsgálta. A kisülési csövet beburkolta teljesen átlátszatlan fekete papírba, hogy a katódsugarak által létrehozott gyenge fluoreszkáló fényt is láthassa. Azt tapasztalta, hogy a közelben elhelyezett fluoreszkáló cső mindannyiszor élénken világít, ahányszor a kisülési csövet bekapcsolja, annak ellenére, hogy semmiféle fény nem érhette közvetlenül. Felfedezése ilyenformán a véletlen művének látszik: Röntgennek nem ez volt a célja, és a fluoreszkáló cső is egy más kísérlet céljára volt odakészítve. Röntgen érdeme elsősorban az, hogy nem ment el érdektelenül egy mellékjelenség mellett. (Korábban többen észlelték, hogy a kisülési csövek környezetében lévő fiókokban elhelyezett, gondosan fekete papírba csomagolt fényképezőlemezek idővel fátyolosak lesznek. „Máshova kell helyezni a lemezeket.” – adta ki az utasítást az egyik kutató a laboránsának, megoldva ezzel a fényképezőlemezek fátyolosodásának közvetlen gondját, ám elsétálva a jelenségből adódó valódi problematika mellett.)
    • Fleming a penicillint úgy fedezte fel, hogy egy tenyészetét valamilyen penészgomba megfertőzte. Ez viszonylag gyakran előfordul, Fleming azonban ahelyett, hogy kidobta volna a tenyészetet, megfigyelte, hogy a baktériumok szaporodása megállt a penészgomba körül. A rendkívüli véletlen ebben az, hogy éppen a Penicillium notatum penészgomba került a tenyészetbe. A sok száz más fajta penészgomba közül ugyanis csupán ennek van ilyen hatása: a modern tudomány óriási lehetőségei és kifejezetten ezirányú kutatásai sem vezettek e véletlen jelenségnél sokkal jelentősebb gyógyító eszközhöz.
    A véletlen jelentőségének felismerését a véletlent provokáló módszerek alkalmazásának kell követnie. Az egyik ilyen eszköz kétségtelenül a játék. Korunk egyik legnagyobb tudósa, J.C. Maxwell például híres volt arról, hogy mindig és mindenütt tudott játszani. A hagyományos pedagógia az óvodába helyezte a játékot, az iskola a komoly tanulás helye volt. Nem csoda, ha a legtöbb felnőtt képtelen az „önfeledt és haszontalan” játékra. A modern vezetőképzés nagy jelentőséget tulajdonít a játéknak minden életkorban: a játék a belső motivációból fakadó tanulás egyik fontos eszköze lehet, és a játék során számos olyan ötlet merülhet fel, amelyeket később valóban haszonnal lehet alkalmazni.
    A véletlen jelenségének szándékos felidézését szolgálja a nálunk is egyre szélesebb körben használatos brainstorming: egy csoport ember összegyűlik abból a célból, hogy figyelmen kívül hagyva a logika szokásos aggályait, elmondja mindazt, ami valamilyen problémával kapcsolatban az eszébe jut. Az ilyen „ötletrohamok”, „ötletbörzék” megnövelik annak a valószínűségét, hogy a különböző emberek agyából kipattanó gondolatok megtermékenyítsék egymást.
    Részben ide tartozik az a régi megfigyelés, hogy ha egy probléma megoldásában megakadunk, hasznos lehet, ha olyan környezetet keresünk, amely a számunkra szokatlan, és az ingerek sok fajtájával szolgál. Lehet ugyanis, hogy a szokatlan ingerek valamelyike kiváltja belőlünk a várva-várt ötletet.

A kreatív szervezet

„Egy vállalat valójában nem sokat tehet azért, hogy az alkalmazottai boldogok és kreatívak legyenek, viszont rengeteget tehet azért, hogy ne. Legjobb, ha kimarad a dologból. Amikor egy vállalat arra próbálja ösztönözni a dolgozóit, hogy legyenek kreatívabbak, az olyan, mint amikor a medve táncol a hangyával. A hangya előbb utóbb rájön, hogy ez nem jó ötlet, a medve nem biztos.”

Scott Adams: A Dilbert elv - SHL Hungary Kft. 2001
William Gibson „Számláló nullára” című kiváló sci-fi regénye olyan világban játszódik, ahol a nagyhatalmak már nem háborúznak területekért. Nem akarják különböző ideológiai, etnikai vagy vallási csoportok sem magukhoz ragadni az országok irányítását. Gibson könyvében a vállalatok csatáznak a tehetséges emberi elmék megkaparintásáért. A regényben a civódás tárgya egy biotechnológus, de lehetne akár software tervező, kosárlabdázó, egy zseniális művész vagy egy csodálatos pénzügyi, esetleg marketing szakember is. Valószínűtlenül hangzik? Gondoljuk át újra! A tehetségek megnyeréséért folytatott küzdelem nem csak a képzelet szülötte. A vállalatok ezt a csatát nap mint nap megvívják.
Nem is olyan régen az IBM több mint 3 milliárd dollárt fizetett a Lotus Development Corporation tulajdonjogáért, holott alapjában véve egy szellemi termékre volt szüksége, amely Ray Ozzie – a Notes névre keresztelt igen hatékony hálózati szoftver kitalálója –, és a körülötte összegyűlt, egyenként összeválogatott csapat fejében volt található. A helyzet az, hogy a zsenikre mindig is volt kereslet, mindig is kevés volt belőlük, és mindig is megvolt a maguk árfolyama.
Régen a befektetők kockázatosnak ítélték a kreativitást. Persze ez még azokban az időkben volt, amikor a befektetők biztosan számíthattak arra, hogy az átlagos üzletmenet a tőke megtérülésén kívül mutatós nyereséget is hoz. Manapság akármilyen kockázatos is a kreativitás, ez a kockázat elhanyagolható ahhoz képest, ha a vállalkozás egy helyben topog. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy ma minden befektetett tőke vállalkozói tőkeként működik, de az biztosan nem túlzás, hogy igenis erre törekszik. Még az olyan tiszteletben megőszült vállalattól, mint az IBM is azt kívánja, hogy legyen olyan mozgékony és újítókedvű, mintha most induló vállalkozás lenne. Nagy nyomás nehezedik a vállalatokra, és ez még csak fokozódni fog.
Az egykoron piramis felépítésű szervezetek mára sokhelyen azoknak a kreatív elméknek a játszóterévé alakultak, akik egy jó ajánlat esetén egy projekt idejére, bevonulnak, aztán ha a projekt lezárult vagy máshol vonzóbb munkát kínálnak nekik, már csomagolnak is.
Régebben a befektetők, a vállalatvezetők, a munkások, az ügyfelek, az árusok, a helyi közösségek, mind hosszútávú együttműködésre törekedtek. Idővel azonban a tőkenövekedés és a kreatív szabadság kettős imperatívusza meglazította az embereket, a helyeket és az intézményeket összetartó kötelékeket, és átadta a helyet az időleges, az átmeneti kultuszának. Nehéz ezt megemészteni olyan vállalati környezetben, amely a vállalatnál eltöltött időt és a loyalitást tekinti alkalmazottai fő értékének, pedig ez nem feltétlenül rossz dolog. Az életrevaló vállalat mindig improvizál, és új megközelítésmódokat, gondolkodási stílusokat integrál a munkájába.

Nem meglepő, hogy élőben legjobban ezt a jelenséget Hollywoodban tanulmányozhatjuk. Ed Bleier, a Time Warner egyik igazgatója mesélte, hogy ez az üzleti modell a filmiparból származik, hiszen itt minden egyes filmhez a gyártóknak újra ki kell találniuk önmagukat. Minden forgatáshoz vadonatúj szereplőgárdát, szakembereket és kisegítőket toboroznak. A modell a klasszikus stúdiórendszer összeomlása után alakult ki, hiszen korábban a hollywoodi stúdiók felügyelték az igencsak szűkös szakértői állományt a pénzügy, a filmkészítés és az elosztás területén is. Ezek a régi „álomgyárak” vertikálisan integrált birodalmak voltak, pontosan olyan hierarchikus felépítéssel, mint egy traktor- vagy mosóporgyár. A színészeknek, forgatókönyvíróknak, rendezőknek több éves szerződéseik voltak, amelyek szoros ütemtervekbe kényszerítették őket, mintha a tehetségük nem volna több puszta nyersanyagnál. A Paramount, a Loew’s, a Fox, a Warner és az RKO még moziláncokkal is rendelkeztek, amelyek kizárólag az ő filmjeiket játszották. A nagyok így uralták ezt a jellegéből fakadóan kreatív iparágat: fejlesztgették és táplálgatták a tehetséget, de cserébe övék volt annak minden hozadéka.
A trösztellenes törvények segítségével az egész hollywoodi rendszer elemeire hullott. A sztárok hamar rájöttek, hogy jelentős hatalmuk van: ők töltik meg a nézőtereket. A stúdióhierarchia úgy elolvadt, hogy nyoma se maradt. Ma a stúdiók a bankokat, az elosztási hálózatok vezetőit és a szűköcske szakértői gárda kiközvetítésével megbízottakat jelentik, míg a kreativitás a függetlenek világában uralkodik. A kreatív elmék szétszéledtek amerre láttak és szabadúszókká váltak, az „öltönyösök” pedig az egyes produkciókhoz szükséges anyagi támogatás megszerzésére szakosodtak. Ez a látszólag anarchikus állapot már az „időleges kultuszának” előfutára volt. Ez a kultúra ma virágkorát éli az üzleti világban, a tehetségek megszerzéséért folytatott verseny pedig valóságos háborúvá fokozódott. És kik ennek a háborúnak a tábornokai? Az ügynökök és más közvetítők. Ők emelik csillagászati magasságokba a tehetségek árát. Ma már mindenkinek van ügynöke. Jim Carrey 20 millió dollárt akar? Nem probléma. Mit szólnának 5 millióhoz egy software tervezőért? Már itt is a csekk. Csupáncsak 50 millió és máris a miénk a zseniális igazgató. Megéri! Íme az új rendszer: belül üres, a falakon kívül pedig csak úgy hemzseg a kreativitás. A nagyvállalatok nem tehetnek mást, hollywoodi stúdiók modern változataiként kell működniük. Meg kell tanulniuk, hogyan szerezzék meg a tehetséges embereket, hogy akarjanak is a vállalatnál dolgozni. Kapcsolatokat kell kiépíteniük. Mert a stúdió is csak annyira tekinthető jónak, amennyire a vele kapcsolatban álló emberek tehetségesek.
Ezek a szabályok egyre inkább érvényesek más iparágakban is. A „sztárok” uralják a helyzetet. Nem hajlandóak lekötni magukat. Mindig lesznek új, feltörekvő kis cégek, amelyek sosem látott termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal elragadják az emberek képzeletét (és a pénzét). Legyen szó gyógyszergyártásról vagy építőiparról, a nagyvállalatok egyre inkább stúdiójellegűen működnek, amelyik pedig még nem, jobb ha megtanulja a kreativitás leckéjét.

A vállalatok három módszerrel szerezhetik meg a tevékenységükhöz szükséges kreatív lendületet:

  • Felvásárolhatnak kivételesen kreatív vállalkozásokat, abban a reményben, hogy a kreatív munkatársak továbbra is ontani fogják a jobbnál-jobb ötleteket. (Ezt a módszert választotta az IBM, amikor felvásárolta a Lotust.)
  • Szerződést kötnek a kreatív vállalatokkal, és valamiféle átalánydíjért részesedhetnek kreativitásuk gyümölcseiből. (A hatalmas gyógyszergyártó cégek és a kis biotechnológiai vállalkozások közötti szövetségek, mint amilyen pl. a SmithKline Beecham és a Human Genome Sciences között jött létre, csak egy példa a sok közül.)
  • Átfésülik a vidéket kreatív elmék után kutatva, és ha megfelelőt találnak, alkalmazzák, barátkoznak vagy tanácskoznak vele. Bár valószínűleg ez a leggyakrabban alkalmazott módszer, egyben ez a legkockázatosabb is. A kreatív egyéniségekből hamar elpárolog a szufla, ha unalmas vállalati környezetbe kényszerítjük őket. Nem elég egyszerűen kreatív embereket alkalmazni, ha előtte nem vasaljuk ki a szervezet bürokratikus ráncait, mert ezek teljesen elcsüggesztik és tönkreteszik az illetőt.

Scott Adams: A Dilbert elv - SHL Hungary Kft. 2001
Ugyanígy, amikor arról beszélünk, hogy a piaci viszonyok szorításában a vállalatok egyre inkább kénytelenek felvállalni a kreativitás kockázatát, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a kockázat alapvetően a vállalat és nem az alkalmazott egyéni kockázata kell legyen.

„A mérnökök utálják a kockázatot. Ha csak lehet, megpróbálják kiküszöbölni. Ez tulajdonképpen érthető, mert amikor a mérnök egy kis hibát vét, a média mindig úgy tesz, mintha valami nagy dolog történt volna.
Példák, amikor a mérnökök rossz sajtót kaptak:
            Challenger űrrepülőgép
            Titanic
            Concord
A kockázat/haszon kalkuláció körülbelül így néz ki a mérnök szemszögéből:
Kockázat: Nyilvános megszégyenítés és ártatlan emberek ezreinek halála.
Haszon: Elismerő oklevél csinos műanyag keretben.”
Scott Adams: A Dilbert elv - SHL Hungary Kft. 2001

Példateszt a kreativitás vizsgálatára*

Az SHL Alkotó Gondolkodás tesztje a kreativitás kognitív összetevői közül a Fluenciát, a Flexibilitást és az Originalitást vizsgálja. A teszt célja, hogy a munka világában szokásos problémák kapcsán, strukturált formában mérje a vezetők kreativitását. Bár mindenki elismeri, hogy a kreativitás a vezetők egyik legfontosabb tulajdonsága, de annak mérésére a hagyományos képesség-tesztek – melyekben a feladat mindig egy bizonyos helyes megoldás megtalálása – nem alkalmasak. A teszt ezért olyan kérdésekből áll, melyben a vizsgált személyeknek minél több, minél többféle, és minél eredetibb megoldásokat kell találniuk változatos, ám a vezetők számára ismerős szituációkban.
Tesztfelvételi útmutató
Keressen minél több, minél többféle és minél eredetibb megoldást a következő problémákra. A megoldásokat tömören, de mégis mások számára is érthetően írja le.
Egy-egy problémán 4 percig dolgozhat.
Értékelési útmutató
Ha releváns választ talál, elsőként állapítsa meg, hogy az melyik válaszkategóriába tartozik. A felhasznált válaszkategóriák száma adja az adott feladat Flexibilitás értékét, és az összes kapott válasz az adott feladat Fluencia értékét. Az egyéb kategóriába eső válaszokat külön, egyedileg kell értékelni és adott esetben minden egyedi válasz is külön pontot érhet a Flexibilitás skálán.
A feladat Originalitás értékét csak úgy tudjuk megkapni, ha ismerjük, hogy általában a vizsgálati személyeink milyen típusú válaszokat szoktak adni. Ekkor a ritka válaszokra nagyobb originalitás értéket adunk, majd az így kapott értékeket összeadjuk.

1. Probléma
Egy termeléssel foglalkozó nagyvállalat terjeszkedési politikája részeként fel szeretne vásárolni egy szomszédos országban működő, hasonló profilú vállalatot.
Fejtsen ki minél több olyan tényezőt, amelyet a vásárlásról való döntéskor figyelembe kell venni.
1. ___________________________________________________________________
2. ___________________________________________________________________
3. ___________________________________________________________________
4. ___________________________________________________________________
5. ___________________________________________________________________
stb.

Kategóriák a válaszok értékeléséhez
A válaszokat a következő kategóriák egyikébe kell beosztani:

  1. Saját vállalaton belüli körülmények
    -         van-e elég pénzforrás – tőkeerő, hitelfelvételi képesség, kamat
    -         a másik vállalatnál fejlettebb/gyengébb technológia
    -         munkaerő felvétel/leépítés szakszervezetek
    -         tulajdonosok reakciója
  2. A felvásárlásra kerülő vállalaton belüli körülmények
    -         a kért ár
    -         a vállalatban rejlő érték (fejlettebb/gyengébb technológia)
    -         munkaerő helyzet és szakszervezetek
  3. A világpiaci körülmények
    -         a termék iránti kereslet várható alakulása a világpiacon
    -         a termék előállítási költségének várható alakulása a világpiacon
  4. A két ország gazdaságának tulajdonságaiból fakadó körülmények
    -         bármelyik országban a helyi kereslet várható növekedése/csökkenése
    -         bármelyik országban  a helyi előállítási költség várható csövekedése/csökkenése, ideértve a munkaerő piac változását is
    -         eltérő adók, közterhek
  5. Politikai tényezők
    -         biztonság – jogbiztonság, háború, államosítás
    -         állami támogatás
  6. A két vállalat között húzódó országhatár átjárhatóságából fakadó tényezők
    -         import/export/vám szabályozások és költségek
    -         a fizetőeszközök árfolyamváltozása
    -         a nyereség kivehetősége az országból
  7. Jogi szabályozás
    -         a felvásárlást a jogi szabályozás lehetővé teszi-e – monopólium, külföldi tulajdonos
  8. Versenytársak
    -         a felvásárlás a versenytársak pozícióját gyengíti
    -         ha a versenytársak vásárolják fel az a vállalat pozícióját gyengíti
  9. A közös szervezet működtetésének előnyei és hátrányai
    -         bevétel növelés: nagyobb piac, nagyobb hatás az árra
    -         költségcsökkentések: közös beszerzések olcsóbban, funkciók hatékonyabb elosztása, feleslegessé váló funkciók leépítése
    -         negatívumok: szállítás, eltérő vállalati kultúra
  10. Public relations
    -         szakszervezetek tiltakozása
    -         lakosság támogatása / ellenszenve
  11. Általános
    -         Minden olyan válasz, amely a fenti kategóriák valamelyikéhez kapcsolódik, de nincs eléggé kifejtve.
  12. Egyéb
    Az értékelés során figyeljen arra, hogy az olyasfajta általános válaszok, mint pl. “megtérülés” önmagában nem nevezhető egy tényező kifejtésének és így az Általános kategóriába sorolandók.

2. Probléma
Az Ön vállalata biztosítja egy nagyváros tömegközlekedésének túlnyomó részét. Az utolsó felmérésük adatai szerint az utóbbi hónapokban nagyon megnőtt az érvényes jegy, vagy bérlet nélkül utazók száma.
Soroljon fel minden olyan intézkedést, amit a fenti eredménnyel kapcsolatban tenni kívánna.
1. ___________________________________________________________________
2. ___________________________________________________________________
3. ___________________________________________________________________
4. ___________________________________________________________________
5. ___________________________________________________________________
stb.

Kategóriák a válaszok értékeléséhez
A válaszokat a következő dimenziók egyikébe kell beosztani:

  1. Ellenőrzés
    -         ellenőrök gyakrabban járjanak
    -         ellenőrök keményebben lépjenek fel
    -         ellenőrök együttműködését javítani a rendőrséggel
    -         állandó kalauzokat a járművekre
    -         állandó ellenőrzés ki és beszálláskor
  2. Büntetés
    -         büntetés nagyságát növelni
    -         biztosítani a nagyobb behajtási arányt
    -         elérni, hogy priusznak számítson a lebukás
  3. Adatok ellenőrzése
    -         hibásak az adatok
    -         nem jó a mintavétel
  4. Árképzés/Speciális kedvezmények
    -         csökkenteni a jegyárakat
    -         speciális kedvezményt nyújtani a leginkább érintetteknek
  5. Állami beavatkozás
    -         elérni, hogy priusznak számítson a lebukás
    -         elérni, hogy bizonyos vonalak működési költségét az állam állja
    -         diákbérlet árát építsék bele a tandíjba / állami támogatásba
    -         nagyobb állami támogatást beépíteni a jegyárba
  6. Public Relations
    -         elérni, hogy a bliccelést elítéljék az emberek
    -         elrémíteni az embereket a lebukás következményeivel
  7. Módosítások a járatokon
    -         járatok minőségének javítása
    -         leginkább érintett járatok megszűntetése
    -         járat módosítása
  8. Kutatás / Adatgyűjtés
    -         meghatározni a bliccelők körét
    -         meghatározni a bliccelők alapvető motivációját és félelmeit
    -         meghatározni a bliccelők közlekedési szokásait
  9. Általános
    -         Minden olyan válasz, amely a fenti kategóriák valamelyikéhez kapcsolódik, de nincs eléggé kifejtve.
  10. Egyéb

Az értékelés során figyeljen arra, hogy az olyasfajta általános válaszok, mint pl. “ár”, vagy “ellenőrzés” önmagában nem nevezhetők intézkedésnek és így az Általános kategóriába sorolandók.

Ajánlott olvasmányok

John Kao: Ötletgyár, avagy a kreatív szervezet (SHL Hungary Kft., 1999)
Ez a könyv sokoldalúan mutatja be, hogy korunk kihívása a szervezetek számára az, hogy képesek-e befogadni a kreatív dolgozókat, és megfelelő körülményeket teremteni számukra.
James Champy: A vezetés újjáalakítása (SHL Hungary Kft., 2000)
A kreatív újjáalakítás a vezető feladata – ehhez nyújt segítséget ez a könyv.
Ken Blanchard és mások: Empowerment – A felelősség hatalma (SHL Hungary Kft., 2000)
A felelősségteremtés, felhatalmazás (az „empowerment”) a kreativitás feltétele. E a kis könyvecske akár a felelősségteremtés „tankönyveként” is használható.
Klein Sándor: Vezetés- és szervezetpszichológia (SHL Hungary Kft., 2001)
A könyv 16. fejezete foglalkozik a kreatív szervezet problémáival.
Edward de Bono: Tanítsd meg önmagad gondolkodni! (HVG Kiadó, 1997)
Sok-sok példával világítja meg a világhírű szerző a „loterális” gondolkodás sajátosságait.
Dienes Zoltán: Játék az életem – egy matematikus mágus visszaemlékezései (SHL Hungary Kft., 2001)
Dienes csodálatos képessége, hogy matematikai struktúrákból képes olyan játékokat konstruálni, amelyekkel gyerekek és felnőttek is szívesen játszanak, és közben fejlődik a gondolkodásuk, kreativitásuk.
Donald H. Weiss: Problémamegoldás alkotó módon (Park Kiadó, 1990)
Ez a rövid könyvecske elsősorban azoknak ajánlható, akik nem kívánnak különösebben elmélyülni a témában, de szeretnének néhány érdekességről olvasni.
--------------------------------------------------------------------------------
* Ez a teszt hasonló az SHL Alkotó Gondolkodás tesztjéhez, de természetszerűleg csupán a kreativitásvizsgálatok illusztrálására szolgál. Ha valódi mérésre szolgáló tesztre van szüksége, forduljon az SHL Hungary Kft-hez.
:HU'>
Dienes Zoltán: Játék az életem – egy matematikus mágus visszaemlékezései (SHL Hungary Kft., 2001)
Dienes csodálatos képessége, hogy matematikai struktúrákból képes olyan játékokat konstruálni, amelyekkel gyerekek és felnőttek is szívesen játszanak, és közben fejlődik a gondolkodásuk, kreativitásuk.
Donald H. Weiss: Problémamegoldás alkotó módon (Park Kiadó, 1990)
Ez a rövid könyvecske elsősorban azoknak ajánlható, akik nem kívánnak különösebben elmélyülni a témában, de szeretnének néhány érdekességről olvasni.

© Edge 2000 Kft.